Sziasztok Drágáim, üdv. a blogomon! Újabb Harry Styles Fanfiction, első résszel. Úgy gondoltam nem írnék most prológust, mert minek? [ ha persze nem baj.. ] Próbálkozni sem fogok vele, ugyanis elrontani nincs kedvem a blogot. Köztudott, én sz_r prológusokat írok, nem az én műfajom. Úgy kerek a sztori, ahogy van.
Igazán remélem, hogy „bejön” majd nektek ez a blogom is.
Legalább három komment, és egy feliratkozó, s hozom is a második részt, ami már MEGVAN ÍRVA.
Hideget- meleget fogadok kommentben, írjatok, ha valami rossz, megpróbálom kijavítani.
Nem is fecsérlem tovább a szót, jó olvasást.
Love Ya, szintii.
AS WELL I HATE YOU, SHUT UP!
Család nélkül felnőni iszonyatos dolog. Lehetetlen leírni azt az érzést. Nem kívánom senkinek, soha.
Vagyis, nem egészen. Családom ugyan volt, ha nem is az igazi. Örökbe fogadott vagyok, vagyunk. Ki? Én és az ikertestvérem, Kate.
2003. írtunk. Anyu, Kate, Peter a kisöcsénk és én ültünk az autóban. Tél volt, jeges volt az út, s Peter sem volt a legjobb hangulatában. E következtében, anyu rá figyelt, nem az útra. A többi már történelem.
Én nem hibáztatom az öcsém, tévedés ne essék, nem. Egy két éves ugyan mit tudhatna erről. Inkább tudom be a karmának. Elég balhés kislány voltam, de most is az vagyok, szóval, de ez már egy más történet.
Aztán egy keserves árvaházi év után, örökbe fogadtak. Áldtam mindent, utáltam azt a helyet. Nem csak az utálatos gyerekek és apácák miatt, az csak ráadás volt. Maga a hely volt nyomasztó, hátborzongató.
Egy bizonyos Horan családhoz kerültünk, innen, gondolom ti is képben vagytok. Niall és Greg úgy viselkedtek velünk, mintha a valódi hugaik lennénk. Mi nagyobb bizonyság erre, mint, hogy most is itt élünk a bandával, mert Niall ezt akarta. Imádjuk őket, igazi minta bátyák. Ha jobban megnézzük, ők is különböznek. Niall a bohókásabb, míg Greg aki inkább apa típus. Azért Niallt sem kell alá becsülni. Mikor először mentünk suliba, és csúfoltak minket, főként egy fiú, bizonyos Ryan, úgy neki ugrott, hogy 4 embernek kelett leszedni róla. Nem gondoltam volna, sőt, senki sem gondolta volna, hogy 10 évesen így tud verekedni. Mint mesélték, soha az előtt nem verekedett. Ez aranyos.
- Rose, Rose - rángatja meg a vállam Niall.
- Mond - fordítám hátra a fejem, elszakítva a TVről. Ez olyan emlegetett szamár pillanat féle.
- Csinálsz nekem egy szendvicset? - néz rám angyalian, tudva, hogy ennek nem tudok ellenálni. Ki tudna? Ha tudtok valakit, szóljatok, arra befizetek.
- Persze - mosolygok, s át flangálok a konyhába, ahol a ház egyetlen személye van, akit a hátam közepére nem kívánok.
- Csá Collins - néz föl a telefonjábol egy pillanatra, majd folytatja amit én „megzavartam”.
- Harry, Ő is Horan - kiabál be fiatalabbik „bátyám”. Ezért szeretem annyira. Fizikailag Collins vagyok, de ő mindig mindenhol mindenkinek Horanként mutat be minket.
- Hagyd csak Niall - sétálok a hűtőhöz, majd lazán kitárom az ajataját. Kiveszem, ami egy Rose féle szendvicshez kell; vaj, sajt, kechup, mustár, szalámi, paradicsom, melegszendvicskrém és saláta. Mindent a pultra pakolok, előkeresem a kenyeret, amit általában sikeresen eltűntetnek. Hosszas keresgélés után sem találom, s szitkozódva csapom be a fenti szekrény mogyoróbarna ajtaját.
- Hol az a nyamvadt kenyér? - fordulok hátra.
- Ah, te fogyatékos - áll fel Harry. Szavain már megsem lepődöm, nap mint nap, kedvesebbnél kedvesebb szavakkal illetjük egymást, ez már mindenapi - Tessék - nyomja a képembe, szó szerint
- Mond csak, te kinek képzeled magad? Hm? Vegyél már vissza az arcódból, mielőtt én teszem meg. Ja bocsi, elfelejtettem, hogy te vagy a nagy és híres Harry Styles, bocsáss meg, hogy megbántottam őkelmedet - hajolok meg neki - Na húzz arébb nagyseggű - lököm arébb, hogy folytassam munkám.
- Én nagyseggű? Nézz már magadra - támaszkodik a pultnak.
- Húzz már innen - ripakodok rá, miközben előszedek egy tálcát.
- Ez az én házam is, szóval te ne mond meg nekem, mit csináljak.
- Seggarc - végzek az utolsó szendvicsel is, és az előkészített tálcára pakolom. Elindulok kifelé, egyensúlyozva, nehogy elejtsem.
- Itt a finom, szendvics - teszem le az asztalra a 5 darab szenyót.
- Imádlak - ad egy puszit az arcomra, s jókedvűen falatozni kezd. Mosolyogva konstantálom, ismét sikert aratok.
- Kate hol van? - rohan le a lépcsőn Zayn.
- Figyi hősszerelmes - köszörülöm meg a torkom - Az rendben, hogy együtt vagytok - mutatok idéző jeleket a kezemmel - De ha bántani mered, kicsinállak - figyelmeztettem - Amúgy elment a boltba - sétálok el melette mosolyogva.
- Néha félek tőled - néz utánnam.
- Ez van.
Bemegyek a szobámba, s szétterülök az ágyon. Még csak hat óra, de valószínű, hogy a srácok ma is elakarnak menni valahova, és nekünk is kötelező a részvétel. Az egésznapos szócstázás pedig teljesen leszívta az energiáim, magyarul [angolul] pihennem kell.
Már csak az tart fent, hogy mikor hallom meg Harry, nőket megszégyenítő lányos kiáltását, amikor észreveszi, hogy eldugtam a laptopját, a samponját felcseréltem tojáslikörrel, és a lebedője tiszta méz. Egyenlítek, ugyanis még mindig nem felejtettem el, hogy össze fogkrémezte a párnám, és spriccelős fekete festékkel lefestette a ruháim nagy részét. Így egál, ergo, még a telefonom is a wc- be dobta.
Nem kell sokáig várnom, az ajtóm kicsapódik, és a Göndörke jelenik meg benne, egy szál törülközőben. Ne nézz oda!
- Rosalinda! - kiáltja el magát. Alíg bírom megálni, hogy ne nevessek, a fejéről lecsöpögő tojás miatt. Szép munkát végeztem.
- Igen? - nézek rá komolyan, de érzem szám szélén a mosolyt, ami másodperceken belűl hatalmas vihogásba fog torkollni.
- Mi a szart csináltál? - szeme szikrákat szór, ha ölni lehetne vele, hát legyen annyi elég, hogy volt Rose nincs Rose.
- Miről beszélsz?
- Erről! - mutat idegesen a fejére, amin a tojás hab díszeleg, s már a nyakán is folyik.
- Mit csináljak én vele? Nem tehetek róla, hogy olyan debil állat vagy, hogy nem tudod megkülömböztetni a tojást a sampontól - vonok vállat.
- Ezt nem veszem be! Tudom, hogy te voltál, és fizetni fogsz érte - néz rám fenyegetően. Nem ilyedek meg tőle, sosem merne bántani, Niall kicsinálná, aztán persze Greg, legutoljára pedig Kate.
- Mivel? Öri- harit kötünk? - kérdezem szomorúságot színlelve.
- Majd meglátod - ragadja meg a kezem, és szinte ki cibál a szobából.
- Engedj már el te vadbarom - ütöm a mellkasát, de valjuk be, ez kicsit sem hatásos - Nem hallod? - rúgom bokán, olyan kisgyerekes módon.
- Nyugszik a beteg - húz tovább, egészen be a folyosói fűrdőszobába.
- Mit akarsz? Engedj ki! - parancsolok rá, mikor kulcsra zárja az ajtót.
- Nem - nyúl mögém, és elveszi azt a sampont, amit én is használtam - Kérj bocsánatot.
- A fejedre estél? - vonom fel a szemöldököm.
- Rose, vagy bocsánatot kérsz, vagy szenvedsz - emeli fel a samponos dobozt.
- Szenvedek? Ch, végig kell néznem, ahogy lezuhanyozol? - nevetek fel irónikusan, majd neki dőlök a fürdőszoba csempélyének, ami mint kiderül, tiszta víz.
- Álmodban - kattan a tubus teteje, amit felém irányít, és megnyomja a közepét.
- Styles! - sikítok fel, és elkezdtem letörölgetni a hajam.
- Ez még nem minden - nyúl oldalra, s megnyitja a csapot. A zuhanyrózsa megered, ő pedig belök a fülkébe.
- Harold, azonnal engedj ki - köpködöm a vizet, miközben törülgetem az arcom.
- Majd ha kellőképpen eláztál. Velem nem szórakozhat csak úgy senki - tartja erősen kezével a zuhanyzó ajtaját.
Idegesen préselem magam a falnak, hogy minél kevesebb víz érjen, de hiába. Utálom ezeket a zuhanyzókat, az egész plafon - persze a fülkén belül - vizet árasztó virágokkal van kitéve, és még lányos is. Tehát nem úszod meg fürdés nélkül. Ha innen kikerülök, bele fújtom Harryt a medencébe, az tuti!
Tizenöt perc elteltével, inkább már unottan, teljesen átázva „támaszkodok” a csempének, Harry- t nézve, ahogy épp engem néz. Kaján vigyor terül szét az arcán, megszakítva a kontaktust, lejjeb vándorol tekintete. Semmit nem értek az egészből, csak követem pillantását, aztán leesik. Fehérben vagyok, basszus!
- Ne vigyorogj te idióta - rúgom meg a kabin üveg ajtaját, evel kibbilentve egyensúlyából. Elökődik az eddig kényelmesen támasztott ajtótol, minek következtében lelibben róla az egyetlen törülköző is, ami eddig fedte.
Hipergyorsan eltakarom a szem, és elcsúsztatom a fülke ajtaját amíg ő összeszedi a törülközőt. Kezem a kilincsre helyezem, s lenyomom, majd eltűnök a szobámban. Magamra zárom az ajtót, és idegesen megyek át a fürdőbe, lefújva a pihenést, ilyen idegesen úgysem menne.
Mivel már kellőképpen „lezuhanyoztam” csak le mosom magam a kedvenc sárga dinnyés tusfűrdőmmel. Hajam kétszer is át mosom, nehogy benne maradjon a tojás. Egy törűlközőt tekerek a fejemre, aztán magam köré is. Mosolyogva kilibbenek a fürdőböl, át a szobámba, ahol Niall ül az ágyon.
- Hogy jutottál be? Bezártam - nézek értetlenül a szőkeségre.
- Háromra kell fordítani, nem kettőre - válaszol egyszerűen.
- Aha, értem - ülök le mellé - És te?
- Ja, igen. Ma megyünk bulizni - kezd bele. - És..
- Hm, gondoltam - mondom irónikusan.
- Had fejezzem be! Na szóval, holnap jelenésünk lessz egy díjátadón, és csak Harrynek nincs kísérője - vakargatja a tarkóját.
- Amekkora pancser, nem csodá.., álj! Nem! - kiáltok föl, amikor rájövök a dolog hátul ütőjére.
- Kérlek, a kedvemért - néz kiskutya szemekkel. Épp, hogy újra elküldeném melegebb éghajlatra, ami ugyan nem vall rám, a kis ördög a jobb vállamon magyarázni kezd: „Rose, Rose, Rose. Ne légy ilyen gonosz - kacag - Menny csak bele, ennek lessz még böjte is”
Ezt követően a bal vállamon is megjelenik az angyalka: „Most az egyszer egyet kell értenem vele. Csak nem halsz bele! Jót teszel egy emberért”
- Mennyetek innen - söpröm le mindkét vállam. Ez nagyon fura volt.
- Kinek beszélsz?
- Öhm, senkinek! - vágom rá azonnal. Aj, de barom vagyok.
- Akkor? Benne vagy? - mosolyog
- Benne - vigyorodok el.
Miután vagy ezerszer megköszönte, kizavartam a szobámból, s vigyorogva kezdtem keresni a ma esti buliruhámat.
